Elemek böngészése (126 összesen)

60.jpg
A képen a cserhátsurányi Bocskai út látható. A kép előterében kő lerakat, az úton munkagép látszik. A kép 1969-ben készült a községben az első bitumenes út építését ábrázolja.

71c.jpg
A képen cserhátsurányi aratók, valószínűleg cselédek és napszámosok láthatók ebédszünetben. A kép az 1900-as évek elején készült. A gének még most is hordozzák az arcvonásokat.

beolvasás0026.jpg
Laluja András szobrászművész (1934-1999) alkotása, édesapja, Laluja Rudolf síremléke
Vörösréz lemes, sárgaráz varratokkal
A síremléket ellopták, már sajnos nem látható.

Nógrádmegyer_1969-ben lebontott iskola (2).jpg
A régi iskola épülete Nógrádmegyerben. A fotó 1965.06.20-án készült.
Az épületet 1969-ben lebontották

Nógrádmegyer_Művelődési Ház, épült 1959-1960 (2).jpg
A fotón az 1959-60 évben épült nógrádmegyeri Művelődési Ház látható. Az épület homlokzatát Radics István, helyi születésű festőművész alkotása díszítette, mely egy bányász családot ábrázolt.

FastFoto_0049.jpg
A képen a keszegi római katolikus Szent Imre templom látható. A kép 1982-ben készült. A templom 1706-ban, barokk stílusban épült.
A templom alatti kriptában nyugszik a Huszár család, a község földbirtokosának családja.

FastFoto_0039.jpg
A képen karancssági Kubinyi-Prónay kastély látható, melyet 1794-ben a környék földesura, Kubinyi Gáspár építtetett. Az épület késő barokk stílusban épült, műemlék jellegű épület. A fotó 1982 körül készült.

FastFoto_0047.jpg
A képen az 1805-1811 között épült rónai katolikus Szent Pál megtérése templom látható. A fotó 1980-as években készült.
Kimeneti formátumok

atom, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2